2015. szeptember 29., kedd

Képek a Kirikuról

Szeptember 7-én, hétfőn találkoztam először Andreával és Caroval. Az első hét gyakorlatilag annyival telt, hogy megismerkedtem a gyerekekkel, az ottani szokásokkal, napirenddel, megbeszéltük a legfontosabb tudnivalókat a jövőre nézve. Erről a lényeget a Bevezetés 2 bejegyzésben már leírtam. Még annyival kiegészíteném, hogy a gyerekek 6-10 évesek, és borzasztó aranyosak. :) Összesen 16-an vannak, 10 lány és 6 fiú /2 elsős, 3 másodikos, 4 harmadikos és 7 negyedikes/
Íme pár kép a napköziről:

A napközit egy 3 szobából, konyhából, fürdőből és wc-ből álló lakásból alakították ki.
Először is így néz ki az előszoba, ahova a gyerekek lerakhatják a cuccaikat:



Az első szoba a "Ruhe- und Arbeitsraum", itt szoktunk ebédelni, házit írni, olvasni, rajzolni, meg persze bármi mást is.






A Ruhe- und Arbeitsraumból további 2 szoba nyílik, az első az "Atelier" ("műterem"). Nagyon jó dolog, hogy van, de nem is csoda, hiszen a szülők minimum 80%-a művész.... :) A házi írás idejében itt is ül 4 gyerek, de azon kívül itt mindig megy valamilyen barkácsolás, minden gyereknek van külön fiókja is.




A harmadik szoba pedig a játszószoba ("Spielraum"). Ha a gyerekek itt vannak, rendszerint szabályosan megőrülnek....:) A magasból ugrálnak, a kötélen csimpaszkodnak, stb. A nap végére mindig óriási felfordulás van, de persze ezt nekik is kell elpakolni.




Valamint itt a remekül felszerelt konyha is:



És végül a fürdő (a wc nem olyan fontos, bár már talán ez sem :P )





2015. szeptember 28., hétfő

2 nap a Grenzenlos irodájában + az első hétvégém

Szeptember 3-án és 4-én a Grenzenlos irodába voltunk hivatalosak. A Grenzenlos a koordináló szervezetünk, aki az itteni ügyeinket intézi, programokat szervez nekünk. Az irodában megismerkedtünk a többi grenzenlosos önkéntessel. Összesen 13-an vagyunk, mindenki lány, Európa különböző országaiból, mint pl. Franciaország, Spanyolország, Finnország, Észtország, Görögország, Montenegro, a lakótársam Caro egyedül Németországból, illetve van egy másik lány Magyarországról. Mindenki nagyon-nagyon jófej, szóval nagyon jó kis csapat. Caron és rajtam kívül szinte senki sem beszél németül, csak az észt és a magyar lány nagyjából középfokon, a többiek pedig gyakorlatilag egyáltalán, így elég sokat beszéltem angolul, ami jó, mert így azt is gyakorolhatom. Két napot töltöttünk együtt, ahol megismerkedtünk egymással, nagyjából ugyanazokat a játékokat játszottuk, dolgokat beszéltük át, mint otthon az indulás előtti tréningen. Elintéztünk mindenféle kötelező dolgot is, mint a bankszámla, regisztráció és bécsi SIM-kártya vásárlása. Ezeken a napokon együtt ebédeltünk és vacsoráztunk is. Facén is csináltunk egy csoportot, ahol azóta is informáljuk egymást, ha van valami jó esemény a városban. 

Szombaton (5-én) el is mentem az észt lánnyal, Kirkével, egy nagyon vicces ingyenes edzésre. :) Az volt a neve, hogy Kangoo Power, mivel ilyen nagyon vicces cipővel ugráltunk majdnem egy egész óráig, megállás nélkül….iszonyatosan megterhelő volt, nem csak az állandó ugrálás miatt, hanem mert a  cipők legalább 2-2 kilósak voltak, így az is megnehezítette a dolgunkat…életem legdurvább edzése volt. Utána elmentünk egy fesztiválra a Hofburgnál, ahol mindenféle standok voltak. Tulajdonképpen ez egy „evős fesztivál” volt, így ott szépen megebédeltünk. Itt véletlenül össze is találkoztunk 3 másik önkéntessel a „Grenzenlos-Team”-ből /kép a bejegyzés végén/. :) Ezután sétáltunk még a városban, beültünk egy kávézó/teázóba, majd késő délután elköszöntünk, de megbeszéltük, hogy este újra találkozunk, mert a Rathaus előtt koncertvetítés volt, egy iszonyatosan nagy vásznon. Így hazajöttem megvacsorázni, kicsit szusszantam, és már mentem is vissza. A koncert nem volt nagy szám, de rossz sem volt, igazából csak jó volt a többiekkel tölteni az estét, és a Rathaus kivilágítva gyönyörű.

Vasárnap (6-án), a szülinapomon, a mentoromhoz, Monikához voltam hivatalos, így megismerhettem a gyerekeit és a férjét is.  Két kislánya van, Sofia 5, Marlene pedig 7 éves, és nagyon aranyosak. A férje, Jan, Hamburgból jött, és színész, tehát a munkán keresztül ismerkedtek meg (Monika díszlettervező). Mindketten nagyon-nagyon kedvesek, szinte már zavarba ejtően. Úgy fogadtak, mint egy régi ismerőst, nagy ölelés, puszi, stb. Az ebéd lasagne volt, és Monika még tortát is sütött nekem. A sütire megérkezett másik két szülő is a Hortból a két kislányukkal, Florával és Violával. Mind a négy gyerektől nagyon sok ajándékot kaptam, mindenfélét rajzoltak, hajtogattak nekem. :) Továbbá az volt a szülinapi ajándékom, hogy meghívtak Jan jövő heti premierjére a Volkstheaterbe, aminek nagyon örültem. :) Később közösen elmentünk a Volksstimme fesztiválra. Itt mindenféle programok voltak gyerekeknek, de mi Monika ismerősei miatt mentünk, akik aznap este felléptek. Elég hűvös lett közben az idő, így Jan és a többiek hazamentek a gyerekekkel, én pedig ott maradtam Monikával, kíváncsi voltam, milyen zenét játszanak a barátai. A számok többségét egy rendszerváltás előtt/környékén játszódó darabhoz írták, így a szövegek és az egész hangulat nagyon teátrális volt, mindig volt valamilyen átvezetés is a számok között. A zene alapjában véve punk volt, trombitával és szintetizátorral megspékelve. Szóval Monikának elég jó ízlése van, és nagyon fiatalos, meg hát egyébként is az. Inkább arra gondolok, hogy tényleg barátként tudok rá tekinteni, és nem úgy, mint egy szülőre a napköziből.




Érkezésem (09.01.)

Végre arról is ejtek pár szót, hogy hogyan is teltek a napjaim eddig. Mivel egy hónap távlatából próbálom visszaidézni az eseményeket, csak a legfontosabbakra térek ki.

Szeptember 1-jén utaztam Bécsbe. Terveim szerint vonattal akartam érkezni, ami azonban meghiúsult. Akkoriban volt a legnagyobb felfordulás Budapesten menekültügyben, éppen aznap zárták le a Keletit, ahonnan az én vonatom is indult volna….én viszont mindenképp meg akartam érkezni aznap Bécsbe, így Marcival kerestünk oszkáron egy autót, amire sikerült is gyorsan helyet foglalnom. A pályaudvarnál hihetetlen állapotok voltak….mintha háború lett volna, nagyon nyomasztó, elkeserítő. A Keleti aluljáró részében ott feküdt a sok menekült továbbra is, amit már sajnos volt alkalmam élőben is látni. Most viszont a pályaudvar előtti rész is tele volt velük. Hangosan tüntettek, amiért nem engedték őket tovább Ausztria felé Szóval ilyen háborús helyzetben kellett elválnunk egymástól Marcival…ezért valahogy nem is sikerült beleélnem magam a helyzetbe, inkább abba, hogy nagyon aggasztó helyzetben hagyom itt az országot.

De végül szerencsésen megérkeztem Bécsbe. A megbeszélt helyszínen várt a mentorom, Monika. Ő az egyik kislány anyukája, aki a Hortba jár. 40 év körüli, rendkívül fiatalos, kedves és jófej díszlettervező. Az érkezésem után együtt mentünk el a szállásomra. Egy lakásban fogok lakni két másik önkéntessel. Az egyikük Caro, aki 19 éves és Drezdából, Németországból jött. Nagyon örültem, hogy egy német lánnyal lakhatok együtt, így minden nap kapcsolatban lehetek a „németországi némettel”. :) Amit azonban ő beszél, sok mindennek nevezhető, de Hochdeutschnak biztosan nem. Borzalmasan erős akcentusa van, őszintén szólva elég nehezen is értem, mivel tudván, hogy jól beszélek németül, egyáltalán nem is figyel oda rá. De nem is kell, hiszen így autentikus, jó kis gyakorlás. :) Az pedig egyáltalán nem tűnik fel, hogy 19 éves. Nagyon érett, sokszor még önállóbbnak is tűnik, mint én. Első nap egyedül akarta bejárnia  várost, amit kicsit zokon is vettem…máig sem értem, hogy miért, de mint kiderült, nem miattam, hiszen azóta is nagyon jóban vagyunk. 

A másik lakótársam, Nadine, 25 éves és Spanyolországból jött. Igazából már nem sokáig lesz a lakótársam, szeptember végén/ október elején el fog költözni, mivel ő már lassan egy éve itt van, és le fog járni az EVS-e. Ennek igazából Caro is és én is nagyon örülünk. Én még talán jobban is, mivel ha ő elköltözik, átköltözhetek a szobájába, ami kétszer nagyobb mint az enyém. Előtte ő lakott az én szobámban, csak amint elköltöztek a lakótársai, élt a lehetőséggel, és szobát cserélt. Nem csoda. Az én szobám elég kicsi. Nincs vele gond, van benne minden, de így, hogy a másik két szoba ehhez képest luxus, én is élni fogok a lehetőséggel. A jövőbeli szobámban egy franciaágy és kanapé is lesz, tehát igencsak alkalmas arra, hogy majd Marcit is vendégül lássam. Ami hát természetesen havonta egyszer legalább tervben is van, hiszen csak így tudjuk kibírni egymás nélkül ezt a 10 hónapot. Havonta egyszer terveim szerint én is haza fogok menni, de csak Pestre. Nyíregyházára majd csak karácsonykor tervezek. A szobacserén kívül azért sem bánjuk, hogy Nadine el fog költözni, mert az életvitele nem igazán egyezik a miénkkel….nagyon kedves lány, amikor beszélgetünk, ami viszont nem fordul elő olyan gyakran, mivel vagy itt van nála a barátja, vagy nincs itthon, vagy alszik (és hát elég sokáig szokott). Ezen kívül viszont borzalmasan hangos és rendetlen, különösebben nem zavarja, ha bármivel is zavar minket. Sokszor pl. éjfélkor kezd el főzni, nem éppen a leghalkabban. Meg vannak még hasonló dolgok, de nem sorolom fel mindet. A lényeg, hogy így, hogy hamarosan elköltözik, felesleges konfrontálódni vele. ha itt maradna, természetesen meg kellene beszélni, mert a további 10 hónapra viszont tarthatatlan lenne ez az állapot. Közben az is kiderült, hogy az új lakótársunk is spanyol lesz, de fiú….érdekes. :) Ennek először nem nagyon örültem, de aztán elgondolkoztam…a lányokkal mindig csak a baj van, egy fiúval talán kevesebb lesz. Ha meg mégis, majd megneveljük. :) Szóval a lakással azt hiszem, nagyon nagy szerencsém van. Jó helyen van, közel a centrumhoz, gyalog kb. 3 percre van két metróvonal megállója, a Hort 3 metrómegállóra van, csak az utcában 3 szupermárket van, a szomszédos utcával együtt 5, ezen kívül van gyógyszertár, nyomtató, nyelviskola, étterem, kávézó, stb. …szóval tényleg minden van a közelben.


Az érkezésem másnapján pedig fogtam magam szépen, és felderítettem a várost. Ugyebár nem egyedül szerettem volna, de mivel Caro egyedül akart körülnézni, nem volt más választásom. Aztán végül kifejezetten pozitívan éltem meg, hogy egyedül mászkálhattam a városban, mert így volt lehetőségem elmerengni nyugodtan a város szépségeiben. :) Természetesen megnéztem a legjelentősebb nevezetességeket, mint a Stephansdom, Hofburg + Burggarten, Museumsquartier, Parlament, Burgtheater, Rathaus. A kedvencemet, Schönbrunnt a végére hagytam hazafelé jövet, ugyanis 2 metrómegállóra lakom tőle. J Nagyon gyönyörű, és ilyenkor nem magára a kastélyra gondolok, hanem a Schlossgartenre, Szerintem az egyik legszebb a világon. Így szépen nyugodtan bejártam, és a különböző pontjain megálltam, leültem, elmerengtem. :)
















2015. szeptember 27., vasárnap

Bevezetés 2: Mit csinálok, és mit kapok ezért?

Most megpróbálom szépen tagoltan összefoglalni, hogy mit is csinálok majd az elkövetkezendő 10 hónapban, és mit kapok mindezért.

Hol?

Engem a Kindergruppe Kiriku választott ki önkéntesnek, amely egy szülők által fenntartott napközi. Ausztriában a gyerekek 1-4. osztályig az ún. Volksschuleban tanulnak, itt viszont nincs minden iskolában napközi, így próbálják a szülők ezt magánúton megoldani.

Kikkel?

A szülők a főnökök, a pedagógusok pedig az alkalmazottak, akik nem mások, mint két kedves hölgy, Andrea és Carolin. Andrea 30 évig dolgozott óvónőként, valamint Hortpädagogik („napközipedagógus“) végzettséggel is rendelkezik. Nem vagyok biztos benne, hogy ilyen képzés van-e Magyarországon, de én úgy tudom nincs. Andrea magyar származású, egy a határhoz közel lévő osztrák faluban született, de ő már német anyanyelvű, nem tanították magyarul. Kötődése és érdeklődéséből adódóan viszont hungarológia BA-t is végzett, ezért külön örül, hogy gyakorolhatja velem a nyelvet, de állítása szerint nem nagyon tud beszélni így sem, inkább csak ért. A másik pedagógus a Hortban, Caro, könyvelő volt korábban, majd végül egy izgalmasabb pályát választott. :) De olyan, mintha mindig is ezt csinálta volna, annyira ért a gyerekekhez.

Mi a feladatom?

Az első héten csak ismerkedtem, megfigyeltem, betanultam, mostanra viszont már teljes mértékben szolgálatba álltam. :)  Minden hétfőn és kedden én főzöm az ebédet, a  többi napon ilyenkor pedig én megyek a gyerekekért az iskolába, ahonnan viszem őket a napközibe. Az út gyalog 5-7 perc, a gyerekekkel viszont inkább 15…általában ez a nap legtresszesebb része. Valaki mindig lemarad, szólongatni kell őket…szóval nem példásan, két sorban párban történik az eljutás. A negyedikesek már egyedül mehetnek a napközibe ("Hort" vagy "Kiriku" a továbbiakban, ez a német nyelvű megfelelője), ez azért nagy könnyebbség. Szóval általában max. 7-8 gyerekkel kell egyszerre mennem. Szerdánként ezt a kört kétszer is meg kell járnom, mivel néhányan délben, mások pedig csak 13:00-kor végeznek. 13:30-kor közös ebéd, 3 asztalnál, minden asztalnál egy felnőtt. Ebéd után aki aznap főzött az önkéntes kis segédekkel bepakolja a tányérokat a mosogatógépbe, illetve elmosogatja, ami nem fér be. Vegetáriánus konyha van, és bár szeretem a húst, nem áll messze tőlem, mivel nekem is volt egy ilyen időszakom, másrészt mivel az indiai konyha a nagy kedvencünk Marcival, ami alapjában véve vegetáriánus, volt is jó pár recept a tarsolyomban, ismerem a legfőbb helyettesítőket, alternatívákat húsra. Az ebéd után következik a házi feladat megírása. Itt fel vagyunk osztva, mindenkinek megvan az állandó helye. Én 4 gyerekkel az „Atelier“-ben (műterem, barkácsoló szoba) szoktam lenni általában, és már ezidáig is nagyon sokat segítettem nekik a háziban, különösen német nyelvtanban, és meglepően matekban is….negyedik osztályig még nekem is megy. :) Házi után pedig szabad foglalkozás (főleg kézműveskedés, vagy amit akarnak), aztán irány a park, ha jó az idő, és oda jönnek értük a szülők. Szerdánként Waldtag= "Erdő nap" van, ilyenkor kirándulni megyünk. Ilyenkor nincs házi feladat, hanem ebéd után egyből el is indulunk, majd legkésőbb 16:30-kor elindulunk vissza a Hortba. Télen ilyenkor általában korcsolyázni fogunk menni, ami nagyon érdekes lesz, mivel nem tudok. :) Szóval épp ideje lesz megtanulni. A munkaidőm hivatalosan tehát minden nap 12:00-17:00-ig tart, hétfőn és kedden a főzés miatt hamarabb érkezem, szerdán a Waldtag miatt pedig 18:00-ig maradok 

Mit kapok a munkámért?

Mivel ez egy önkéntes munka, hivatalosan nem kapok fizetést, de gyakorlatilag mindent finanszíroznak, amire szükségem van. Vázlatosan felsorolom:

- szállás, lakásban vagy kollégiumban. Én egy lakásban lettem elszállásolva 2 másik önkéntessel, van saját szobám, de aki kollégiumban lakik, annak is van saját szobája.

- biztosítás: én az MSH International nevű magánbiztosítónál vagyok, amit még eddig szerencsére nem kellett használnom, és nem is szeretnék túl gyakran, de elvileg ez egy elég luxus dolog, hiszen magánbiztosításról van szó. Tehát ha beteg vagyok, elmegyek az orvoshoz - mindegy, hogy állami, vagy magán -, számlát kell kérnem a kezelésről, és minden költséget visszatérítenek nekem, a gyógyszer árát is, amit az orvos írt fel.

- étkezés: mivel én a Hortban ebédelek, kevesebb pénzt kapok ennivalóra, de nekem még ez is bőven sok. Már nem emlékszem pontosan, mennyit is, mert egy összegben kapom a pénzt a számlára, de ha minden igaz 170-175 eurót, ami több mint havi 50 ezer Ft. Szerintem ez elég sok egy főre. J Főleg, hogy Bécs egyáltalán nem drágább,  mint Budapest.

- zsebpénz 115 euro összegben, kb. 36 ezer Ft.

- havi bérlet 48 euró (15 e. Ft)

- nyelvkurzus: ezt mindenki magának intézi, attól függően, hogy milyen szinten szeretne tanulni, hol lenne neki a legkedvezőbb, legközelebb a lakhelyhez, stb. A keret 250 Euro.


Szóval összességében azt kell mondjam, hogy ez elég jó. Ha beleszámolom azt a pénzt is, amennyiért a lakást/ szobát bérelhetik, egy jobb magyar fizetésből élek havonta.

Bevezetés 1: Miért éppen EVS?

Csak rászántam magam, hogy végre elkezdjem írni a blogot… ami őszintén szólva eléggé nehezemre esett. J Főként azért, mert már lassan egy hónapja itt vagyok, és tudtam, hogy ezt mind be kellene pótolnom valahogy. Illetve aki tudja, hogy mennyit kellett írnom az elmúlt 1 évben, azt is tudja, hogy az írás mostanában nem a kedvenc tevékenységem. J Most pedig épp betegen ülök itthon (semmi vészes, csak megfázás), így itt a remek alkalom, hogy begépeljem az elmúlt egy hónapomat. J A blog által most már mindenki követni tudja, hogy mi történik velem, igyekszem dokumentálni a legfontosabb történéseket.  Ami nem jelenti azt, hogy innentől kezdve ne írhatna nekem bárki bármikor…csupán a „Mi történt veled mostanában?” kérdésre nem lesz ezentúl szükség, és jöhetnek a reakciók, további konkrét kérdések. J

Szeptember 1-én utaztam ki Bécsbe, hogy 10 hónapig egy EVS-projektben vehessek részt. EVS = European Voluntary Service= Európai Önkéntes Szolgálat. Idén márciusban pályáztam több bécsi szervezethez, majd áprilisban jelezték, hogy a Kindergruppe Kirikuhoz választottak ki 10 hónapra, azaz 1 tanévre, szeptember 1-től június 30-ig.  

Idén júliusban végeztem némettanár és magyar mint idegen nyelv tanára szakon. Német szakon az ember a tanulmányai során szinte kizárólag a szakszókinccsel foglalkozik, német nyelven olvas szak- és szépirodalmat, ami egy rendkívül hasznos és magas szintű teljesítmény. A nyelvtanulásban ez szokott az utolsó lépcsőfok lenni. A probléma azonban az, hogy a hétköznapokhoz szükséges szókincs feledésbe merül, vagy soha nem is sikerült igazán elsajátítani. Ezt tapasztalom én is a mindennapokban: magas szintű témákról folyékonyan tudok beszélni, de ha a gyerekekkel csinálunk valami kreatívat, pl. origamizunk, barkácsolunk, vagy arról beszélünk, hogy mit kellene főzni, csak nyökögök, mert nem ismerem a szavakat. Többek között azért sem, mert soha sem volt ezekre szükségem. De most itt a lehetőség, hogy a mindennapokban szépen magamba szippantsam a hiányzó tudást. J

Tehát az EVS-sel a célom első sorban a német nyelvtudásom olyan magas szintre emelése, amennyire csak lehetséges. Aki ismer, az tudja, hogy maximalista vagyok, és enélkül nem is tudnám magam igazán jónak nevezni a szakmámban….különösen, mivel további külföldi (svédországi) terveink vannak, elengedhetetlennek tartom - nem anyanyelvi beszélőként-, hogy ne töltsek el hosszabb időt egy célnyelvi országban, ami az én esetemben Ausztria lett.


És ekkor jöhet a kérdés, hogy „De miért éppen EVS, és mi ez egyáltalán? Miért nem „rendes” munkát kerestél?”. Mivel némettanár szakon végeztem, azt hiszem, nem lett volna egyszerű szakmába illő munkát találnom német nyelvterületen. Esetleg a másik szakommal, a magyar mint idegen nyelvvel, de épp hogy a lehető legkevesebbet szeretnék itt magyarul beszélni, másrészt szerintem amúgy sem olyan könnyű MID tanárként külföldön elhelyezkedni, tapasztalat nélkül. Ami miatt tehát igazán jó nekem az EVS, hogy gyerekekkel foglalkozhatok, így szakmai tapasztalatnak is elkönyvelhetem. De mivel középiskolai tanárként végeztem, és itt alsó tagozatos gyerekekkel töltöm a napjaimat, a szakmai tapasztalatom bővítése lenne a legmegfelelőbb meghatározása az itteni tevékenységemnek. És amiért még különösen jó az EVS, hogy gyakorlatilag semmire nincsen gondom. Hogy mire is gondolok, és hogy hol is vagyok és mit is csinálok pontosan, azt a következő bejegyzésben foglalom össze.