Szeptember 3-án és 4-én a Grenzenlos irodába voltunk hivatalosak. A
Grenzenlos a koordináló szervezetünk, aki az itteni ügyeinket intézi,
programokat szervez nekünk. Az irodában megismerkedtünk a többi grenzenlosos
önkéntessel. Összesen 13-an vagyunk, mindenki lány, Európa különböző
országaiból, mint pl. Franciaország, Spanyolország, Finnország, Észtország,
Görögország, Montenegro, a lakótársam Caro egyedül Németországból, illetve van
egy másik lány Magyarországról. Mindenki nagyon-nagyon jófej, szóval nagyon jó
kis csapat. Caron és rajtam kívül szinte senki sem beszél németül, csak az észt
és a magyar lány nagyjából középfokon, a többiek pedig gyakorlatilag
egyáltalán, így elég sokat beszéltem angolul, ami jó, mert így azt is
gyakorolhatom. Két napot töltöttünk együtt, ahol megismerkedtünk egymással, nagyjából
ugyanazokat a játékokat játszottuk, dolgokat beszéltük át, mint otthon az
indulás előtti tréningen. Elintéztünk mindenféle kötelező dolgot is, mint a
bankszámla, regisztráció és bécsi SIM-kártya vásárlása. Ezeken a napokon együtt
ebédeltünk és vacsoráztunk is. Facén is csináltunk egy csoportot, ahol azóta is
informáljuk egymást, ha van valami jó esemény a városban.
Szombaton (5-én) el is mentem az észt lánnyal, Kirkével, egy nagyon vicces
ingyenes edzésre. :) Az volt a neve, hogy Kangoo Power, mivel ilyen nagyon
vicces cipővel ugráltunk majdnem egy egész óráig, megállás nélkül….iszonyatosan
megterhelő volt, nem csak az állandó ugrálás miatt, hanem mert a cipők legalább 2-2 kilósak voltak, így az is
megnehezítette a dolgunkat…életem legdurvább edzése volt. Utána elmentünk egy
fesztiválra a Hofburgnál, ahol mindenféle standok voltak. Tulajdonképpen ez egy
„evős fesztivál” volt, így ott szépen megebédeltünk. Itt véletlenül össze is
találkoztunk 3 másik önkéntessel a „Grenzenlos-Team”-ből /kép a bejegyzés végén/. :) Ezután sétáltunk
még a városban, beültünk egy kávézó/teázóba, majd késő délután elköszöntünk, de
megbeszéltük, hogy este újra találkozunk, mert a Rathaus előtt koncertvetítés
volt, egy iszonyatosan nagy vásznon. Így hazajöttem megvacsorázni, kicsit
szusszantam, és már mentem is vissza. A koncert nem volt nagy szám, de rossz
sem volt, igazából csak jó volt a többiekkel tölteni az estét, és a Rathaus
kivilágítva gyönyörű.
Vasárnap (6-án), a szülinapomon, a mentoromhoz, Monikához voltam hivatalos, így megismerhettem a
gyerekeit és a férjét is. Két kislánya
van, Sofia 5, Marlene pedig 7 éves, és nagyon aranyosak. A férje, Jan,
Hamburgból jött, és színész, tehát a munkán keresztül ismerkedtek meg (Monika
díszlettervező). Mindketten nagyon-nagyon kedvesek, szinte már zavarba ejtően. Úgy
fogadtak, mint egy régi ismerőst, nagy ölelés, puszi, stb. Az ebéd lasagne
volt, és Monika még tortát is sütött nekem. A sütire megérkezett másik két
szülő is a Hortból a két kislányukkal, Florával és Violával. Mind a négy
gyerektől nagyon sok ajándékot kaptam, mindenfélét rajzoltak, hajtogattak
nekem. :) Továbbá az volt a szülinapi ajándékom, hogy meghívtak Jan jövő heti premierjére
a Volkstheaterbe, aminek nagyon örültem. :) Később közösen elmentünk a
Volksstimme fesztiválra. Itt mindenféle programok voltak gyerekeknek, de mi
Monika ismerősei miatt mentünk, akik aznap este felléptek. Elég hűvös lett
közben az idő, így Jan és a többiek hazamentek a gyerekekkel, én pedig ott
maradtam Monikával, kíváncsi voltam, milyen zenét játszanak a barátai. A számok
többségét egy rendszerváltás előtt/környékén játszódó darabhoz írták, így a
szövegek és az egész hangulat nagyon teátrális volt, mindig volt valamilyen
átvezetés is a számok között. A zene alapjában véve punk volt, trombitával és
szintetizátorral megspékelve. Szóval Monikának elég jó ízlése van, és nagyon
fiatalos, meg hát egyébként is az. Inkább arra gondolok, hogy tényleg barátként
tudok rá tekinteni, és nem úgy, mint egy szülőre a napköziből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése